KAMARA

Még ebben az évben irodát nyit Budapesten a Kínai Népköztársaság Állami Minőségellenőrzési, Vizsgálati és Karantén Hivatala, ezáltal egyszerűbbé és akadálytalanabbá válhat a távol-keleti országba irányuló magyar élelmiszerexport.

Az érintett hivatal intézi ugyanis az egyébként meglehetősen hosszadalmas, és viszonylag sok adminisztrációs teherrel járó engedélyeztetési eljárást, amely szükséges a távol-keleti országba irányuló élelmiszer-kivitelhez. A budapesti iroda megnyitásával azonban a potenciális exportőrök magyar nyelvű tájékoztatást, és segítséget kaphatnak, amelynek révén a folyamat jelentősen felgyorsulhat.

A hivatal hazai irodájának létesítéséről a Kínai-Magyar Mezőgazdasági Munkacsoport napokban lezajlott ülésén állapodott meg Czerván György a minőségellenőrzési, vizsgálati és karantén hivatal miniszterhelyettesi szintű vezetőjével Pekingben. A Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára akkor kijelentette: Magyarország leginkább az igényes vevők körében, a minőségi termékek piacán lehet sikeres Kínában.

„Elsősorban a minőségi élelmiszerek, a tudás, a technológia, a borok területén van keresnivalónk itt” – fogalmazott az államtitkár, aki hozzátette: a kétoldalú agrárkereskedelem tavaly 24 millió eurót tett ki, amiből az export 8,9 millió euró volt. Ez alig egy százaléka a teljes agrárkivitelnek. Kínában a legnagyobb tételt – 3,2 millió euró értékben – a magyar borok tették ki.

Felmérések szerint minden évben töb mint 10 milliónyival nő az a fogyasztói réteg Kínában, amely keresi, és egyre inkább meg is fizeti a jó minőségű, feldolgozott élelmiszereket. A kínai feltörekvő középosztály nem csak anyagilag tehetősebb, a minőség és az ár mellett a divat is szerepet játszik a vásárlók döntéseiben. A terjedő jóléttel párhuzamosan Kínában egyre többre értékelik az európai stílusú élelmiszereket, például a húst, a tejtermékeket és egyes tésztaféleségeket, valamint a borokat.

(Világgazdaság Online)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám